évfordulós ajándék

Közeleg az évforduló: mivel kedveskedjünk?

Minden pár életében évente egyszer eljön együttlétük megünneplésének pillanata. Vannak akik az első találkozásukhoz kötik évfordulójukat, míg mások az első csókhoz – a lényeg, hogy ezt a jeles alkalmat és az újabb együtt töltött évet illik valamivel emlékezetessé tenni. Ilyenkor szokott jönni a félve feltett kérdés: mivel kedveskedjek szívem választottjának? Írásunkban felvonultatott évfordulós ajándék ötletek a teljesség igénye nélkül láttak napvilágot, miközben remélhetőleg szolgáltat némi iránymutatást a tanácstalanabb egyének számára.

Közös program egy még ismeretlen helyen

A szerelmesek gyakran szokták egymást meglepni kisebb-nagyobb ajándékokkal a hétköznapokban, de egy évforduló remek lehetőséget kínál arra, hogy valami igazán egyedivel és különlegessel lepjük meg kedvesünket: https://www.bastard.hu/blog/evfordulos-ajandek-otletek-paroknak-20/. Az igazán nagy és emlékezetes élmények mindig azok szoktak lenni, amelyben mind a két fél közösen osztozik. Szinte adja tehát magát egy közös hétvégi kiruccanás, amikor kikerülhetünk a mindennapok szürke forgatagából, és kicsit feltöltődhetünk. Próbáljunk meg valami olyan célállomást kiszemelni, ami egy kicsit eltér a megszokottól, és a pihenés mellett jut idő az újdonságra, a kalandokra is. Az ilyen évfordulós ajándéknál egy dologra viszont borzasztóan oda kell figyelni – hagyjunk elegendő időt a szervezésre. Érdemes már 1-2 hónappal előtte elkezdeni lefoglalni a szállást és kinézni a programokat, hogy utóbb elkerüljük a “sajnos már minden jegy elkelt”, vagy “teltház van” kijelentéseket.

“Csináld magad” lista

Manapság egyre népszerűbbek a DIY meglepetések, így ezeket is érdemes szemügyre venni. A Csináld magad ajándékoktól sokan ódzkodnak, mondván: abszolúte nincs semmiyen kézügyességem. Egy közösen összeállított bakancslistához azonban semmi hasonlóra nem lesz szükség, csupán a képzelőerőnkre és rejtett vágyaink felszínre juttatására. Üljünk össze a párunkkal, és tervezzünk meg egy hónapot az évben, amikor minden napra kitalálunk valami olyan elfoglaltságot/programot, amit már régóta szeretnénk véghez vinni, de eddig nem volt hozzá bátorságunk, esetleg időszűkében nem tudtuk kivitelezni. Higgyük el, egy ilyen lista egymás iránti szerelmünket égi magaslatokba fogja majd emelni.